Belvárdi Református Egyházközség történetéből

 

Az alábbi idézet a Belvárdi Református Egyházközség protokollumából, amelyet 1791-1886 között vezettek az egyházközségben, (BREL I. 4.2. D. fond) származik. A kötetet, Benda Kálmánnak, a Ráday Levéltár egykori levéltárosának javaslatára 1954-ben, több más baranyai dokumentummal együtt a budapesti Ráday Levéltárba szállították.

 

2011-ben a Baranyai Református Egyházmegye levéltári munkatársának kezdeményezésére, a dokumentum Pécsre, a Baranyai Református Egyházmegye Levéltárának gyűjteményébe került elhelyezésre, és vált kutathatóvá. Az egyházközség történetéről szóló feljegyzéshez az írója nem adta nevét, sem pedig írásának dátumát. Az irat tanulmányozása alapján feltételezhető, hogy az egyházközség történetét 1886 körül tették meg a protokollumba.

 

A Belvárdi református egyház történelme

 

Hogy mikor kezdődött, s minő viszonyok közt alakult a Belvárdi református gyülekezet semmi forrás erre nézve nem találtatik sem jegyzőkönyvekben, sem irat félében. Hogy 1756-ban Magyarpeterd anyaegyházházhoz tartozott az abban az évben vezetni kezdett kereszteltek anyakönyve tanúskodik erről. A halottak anyakönyvét 1780-től, a házasultakét 1791-ben kezdték bejegyezni.

1792-ben már anyaegyház lett Belvárd, első prédikátorául T. Pátkai Sándor említtetik az anyakönyv táblája. Hogy előtte kik szolgáltak, mint preoránsok, arra nézve semmi adat nincs az egyház birtokában. Egyetlen névvel találkozunk 1788-ban, és az Margit József iskolamester neve. Kinek emléke megérdemli, hogy a gyülekezet által tiszteletben tartassék. Ez a derék férfiú 1788-ban jött (hogy honnét nincs említve) Belvárdba. A legfőbb gondja volt az elhanyagolt egyházat rendbe szedni. Két év alatt a templomot kívül-belül kicsinosítatta, új mennyezettel és padokkal látta el, az egyház egyéb épületeit renováltatta, a hiányzottakat megépítette. A tövisbokor verte, dísztelen temetőt, az Isten szép veteményes kertjévé alakította, rendeltetéséhez illő alakba hozta. Amint ő maga feljegyezte, kisebbszerű intézkedéseit nem tartotta feljegyzésre méltónak. Aki ennyit tett szeretett egyházáért, épen ő benne végződött el Belvárdon a mesteri hivatal. Az ő idejében 1788-ben gondnoka volt az egyháznak Keresztes Ferencz és Jó János, ez utóbbi 3 évig. Hogy Margit József nem csak külsőleg reformálta az egyházat, hanem mint tanító is, nem viselte hiába e nevet, megtudható a Felsőbaranyai Református Egyházmegye 1826-ik Tractuale 51. sz. alatti végzéséből, a midőn a nagy gyámoltalanságra jutott, de 56 évig az egyházmegye több eklézsiájában lelkiismeretesen működött Margit Józsefet hű szolgálataiért az Felsőbaranyai Tractus 5 forinttal vigasztalta meg és az egész egyházmegyében gyűjtést rendelt az elaggott hű sáfárnak. Amint nincs feljegyezve honnét jött, nincs feljegyezve az sem hova ment, s amiért küzdött a szebb jutalom hol érte, hol hunyta le szemeit, arról semmit bizonyíték nincs.

 

Homályban áll a Belvárdi egyház történelme 1788.-i feljegyzés után, 1817-ig.

Hogy ki volt az egyház első prédikátora fentebb említve van.

  1. Pr. T. Pátkai Sándor 5 évi szolgálat után 1796-ban Garéba ment. Időközben volt itt 1792-ben Polgárdi Sámuel is.
  2. Rázsó Lajos 9 eltelte után Bissébe ment 1805
  3. Kőrösi István 1805-1808-ig. Ekkor lement Alsó-Baranyába Bellére (Béllye) Ebben az évben az egyház tőkéje 294 Forint.
  4. Török István 1808-ban jött Okorágról és azon évben november Belvárdon meghalt.
  5. Túrós Pál 4 hónapig szolgált, Oldra 1809-ben ment.
  6. Horváth Pál jött Oldról 1809-ben és abban az évben meghalt. Kinek félidejét kitöltötte D. Becsei Péter Ferenc káplán.
  7.  

Hogy az egyház milyen gondozásban részesült semmi jegyzet arról nem találtatik. A fentebbi 6 prédikátor urak jegyzőkönyvet nem vezettek. Vagy talán presbiteri gyűlést nem is tartottak. Hogy az egyháznak mely szerzeményei voltak meg már az első prédikátor előtt azt feljegyezte Margit József. De az újabbak mikor kerültek az egyház birtokába, arról semmi feljegyzés nincs.

1810 Tiszteletes Klára József idejében a templom reparálása 804 Forintba került.

1817. január 12-én tartott presbiteri gyűlés jegyzőkönyve a legrégibb, mely az akkori (7.) prédikátor Tiszteletes Klára József által jegyeztetett. Klára József 1810-28-ig volt a gyülekezet papja, ki Báthory püspök visitációjáról semmi feljegyzést nem hagyott hátra. Klára József idejében már szükségesnek találta a presbitérium tanácskozni a templom renoválásáról, s erre a célra 1819. augusztus 29. minden párra ½ nyolcada búza vettetett ki. Ugyanekkor a parókiális ház rendhagyó állapotából kiemelten határoztatott. Már ezt megelőzőleg eldöntetett, hogy az iskola anyagi segélyezésére (mely külön kezelendő) minden pár évenként 4 itcze búzát tartozik adni. 1828-ban Klára József a Felsőbaranyai református Egyházmegye Tractusától elrendeltetvén Gordisára.

8.-ik Prédikátor Hagymási Péter 1828-1832. Az ő idejében már ismét romlásnak indult minden parókiális épület, s elhatároztatott (mivel elődje idejében e tárgyban hozott határozat csak határozat maradt) azoknak újból s alkalmas helyre építése. Ugyancsak szóba jött mind a presbitériumban, mind a templomi gyülekezetben, hogy gondoskodni kellene templomépítési alapról is. Az indítványa helyesléssel fogadtatott. Adakozásra felhívván a gyülekezetet, miután ő maga elöl ment jó példával- hallgatói követték s azon órába önkéntes adakozás útján ajánltatott 185 forint. Az egyház tőkéje 620 forint. Mit Hagymási Péter tervezett, de meg sem kezdhetett, megkezdette a 9.-ik prédikátor Galgóczi Narancsik András ki Gerjenből (cserélve Hagymási Péterrel) jött. Ő rendezte az egyház pénzét, mely az előtt egyeseknél kamat nélkül vagy kevés kamattal hevert. A parókiális épületek rendbe hozattattak, a templom kicsinosíttatott, az egyháznak megmaradt tőke vagyona biztonságba helyeztetett. Az egyháznak elhanyagolt földje gondozás alá vétetett, s jó termőfölddé tétetett. Galgóczi Narancsik András 1832-dik esztendő május 22-től 1836. augusztus 13-ig volt Belvárd papja. Ekkor e helyen bevégezé rövid, de példás és hasznos életét hallgatóinak igaz szívbéli fájdalmára.

10-ik lelkész Szűcs János 1837 tavaszától 1855. szeptember 20-ig. A régi, bár sokszor tataroztatott parókiális épületeknek rongyokból kivételére minden lehetőt elkövetett Szűcs János. Az ő idejebeli presbitérium folyamatosan hátorozott, de a határozat mindég teljesítetlen maradt. Az egyháztagoknál kinn lévő pénz kölcsöntörlesztésére minden évben többször fel lettek szólítva az adósok a presbitérium által, de nem hogy tőkét törlesztettek volna, hanem az évi kamatot sem fizette senki. A egyháznak minden parókiális épülete úgymint szinte a tanítói lak a melléképületekkel együtt rongyokban hevert. Sárfalakon rozzant szalmafedelek fedték az épületeket. Gyökeres javításról a presbitérium ha határozott is, a pénz szükség, a nép részéről a közönyösség nem javított semmit. Ily állapotban a bajt még inkább növelte az, hogy 1844-ben a parókia leégett, s azon év március 3-án a presbitérium elhatározta, hogy a pap lakháza cserépből vétessék. Az egyházközségnek volt annyi pénze, mennyiből az épületfát meg tudták rendelni. De más anyag nem lévén cserepet és téglát 149 Forint erejéig az uradalomból vettek hitelben. A mesterembereket fizetni nem tudták, s e célra a papi gyámpénztárból vettek kölcsön 150 Forintot. 5 évi folyamatos várás után az uradalom beperelte az egyházat tartozásáért, a mi a perköltséggel együtt 184 Forint 25 krajcárt tett ki. És a nép mégis közönyös maradt, se tőkét, se kamatot nem fizetett. 100 Forintot beadtak ugyan, a többi 84 Forint 25 krajcárra az uradalom kegyes volt várakozni, míg végre 1849. december 17. ezt is törlesztette.

1851. január 19-től presbiteri jegyzőkönyv nem vezettetett egész 1856. augusztus 6-ig. Mikor az új 11. prédikátor Héregi József vette át a gyülekezet gondozását. A legjobb igyekezetű elődje nem bírta presbitériumával a gyülekezetet fellelkesíteni az egyház iránt nagyobb részvétre. Héregi József idejében alkottatott egy korainak nem is nevethető is, de mégis elhamarkodott határozat a gyülekezet által. Daczára, hogy minden épület a legelhanyagoltabb volt, melyeken még Margit József keze nyomai voltak láthatók. A gyülekezet - amit még nélkülözhetett volna - 1856-ban már hordta össze a követ az új templom építéséhez. (melynek alapja, hogy mikor vétetett nincs feljegyezve.)

Egyik hónapban a parókiális épületek renoválásáról másik hónapban az új templom építéséről folyt a tanácskozás. Az egyházban, melynek vajmi kevés tőkéje lehetett elhelyezve, egyeseknél hevert, egész évben hiába várva a kamatot az egyház. Magtárában csekélység volt. Az egyház ládája – mint rendesen - üresen állott. És ez az egyház kimondá 1857. március 13.-án, hogy még azon évben hozzá kezd új temploma építéséhez. A gyülekezet által felkért lelkész megtévén a lépéseket 1859. április 4-én a megye engedelmével az egyház telket cserélt régi tanítói lakást az összes épületekkel és egy újonnan rajta építendő melléképülettel átadta az egyház Kalán Jánosnak egy elhagyatott belsőségért, melyen fog majd épülni az új templom. (m. engedély: 13.684) De hát az iskolával mi lesz? A presbitérium azt határozta, hogy mostani családos tanítója helyett „nőtetlenet” kér a tractustól, akinek nem kellvén a melléképület, meg fog elégedni a 1 árendált szobával is. És az iskolahelyiség is úgy fog béreltetni, mindaddig, míg az egyháznak módja nem lesz új iskola helyiség vételére vagy építésére. (Vándorolt is a szegény tanító iskolásaival együtt 24 évig.)

Az építeni akarás hírére megjelent két vállalkozó, kik közül egyik Szigetvárról Böbel Ferdinánd a kőmíves munkát, Bárvárt mester pedig az asztalos munkát vállalta el. (Both István mohácsi ácsmester a tetőt) Böbel és Bárvárt néhány presbiterrel és néhány köztaggal előre megbeszélte a dolgot, hogy a rájuk eső munkát 5000 Forintért  4 évi törlesztésre elvállalják- a lelkész minden ellenzésének dacára is – ki a szerződésre nézve az egész gyülekezetet akarta felhívni nyilatkozatra. A jelen levők azt hangoztatva, hogy tudja a nép Böbel és Bárvárt szándékát, elhatározták, hogy két elöljáró- mivel nekik már mind Böbel és Bárvárt nem kell- menjen az építtető bizottsági tagokhoz Belevári Ferenc és Pápai Benjámin Urakhoz, felkérvén a lelkészt is, hogy velük menjen. Böbel és Bárvárt is megjelenvén az év május 13.-án Viszlón Nagytiszteletű Belevári Ferenc építési bizottság házánál, a mindkét részről megjelentek között a szerződés a fentebbi feltételek alatt megköttetett. Az egyháznak a kinn levő adósoktól beszedett összes pénze 1212 Forint volt. (a többit nem tudták beszedni) A fundamentum letétele alkalmával ez az 1212 Forint átadatott a vállalkozóknak, kik a letett fundamentumot itt hagyván hazamentek Szigetvárra. Folyamatos üzengetéssel, ígérettel, levelezéssel hitegette a két csaló az egyházat. 1860-ban a még 1859-ben fundamentum letevőket (kik Belvárd fundamentumát megingatták hosszú időre) beperelni határozta. De míg a per tartott egy harmadik új himpellér Sélyéről megjelenvén- nevéről feljegyzés nem maradt ránk- az egyház neki adta a munkát. Ő is az összeggel elillanván, hamarosan a Drávába ölte magát.

Böbel és Bárvárt, kik oly igen sokszor sürgettettek meg az építési bizottság meg a belvárdi egyháztól a munka megkezdésére, perbe fogattak. Az egyház ügyvédje értekezésre hívta Szigetvárra az elöljárókat. De éppen jővén a nagy mezőgazdasági munkaidő, nem vállalkozott senki a szigetvári útra. A volt ügyvédtől T. Barthus Lajos úrtól a per Kisfalusi István ügyvédnek adatott, ki 20 forintot, aki azt felvévén hosszas várakozás után is mit se tett. Az egyházi tanács elhatározta ekkor, hogy kéressék fel az építési felügyelő Nagytiszteletű Belevári Ferencet, hogy az egyház azon határozatát – mely szerint a 300 forint azon ügyvédé lesz, ki az egyháznak 756 Forint követelését Böbeltől és Bárvárttól beszedi.

1862. május 11. Böbelt és Bárvártot kaposvári ügyvéd Fatér János pereli. Az egyház az által kért 41 forintot az ügyiratokkal felküldi Fatér Jánoshoz. Fatér saját költségén járt mindennek utána, mert az egyház ládája teljesen üres volt, még bélyegdíjat sem tudott fizetni.

Az alsó bíróság ítélete Böbel és Bárvárt ellen a felső bíróságnál helybe hagyatott, s megerősíttetett a két személyes tábla által is. Az illetőtől 852 forint visszafizetésére köteleztettek. Fatér Szigetvárra ment Bárvárt vagyoni állását megvizsgálandó, de mit se talált. Az egyház még két elöljárót Szlavóniába, Verőcére kiküldött, hogy az odaköltözött Böbel vagyonáról meggyőződést szerezzenek. Bárvárt helyett egy rokona ajánlkozott a rá eső 426 forint részletenkénti visszafizetésére. Vissza is jött az ő rá eső rész. Böbel? Az elveszett! Az egyházközség Blaselir Caesarnak nem tudván megfizetni cserépért vagy tégláért a 411 forintot, s az beperelte az egyházat, s az egyházközség a 411 forint követelés mellett fizetett még 120 forint perköltséget.

1865. január 15.-én a presbitérium elhatározza: a két elöljáró menjen Mohácsra s a már múlt évben itt járt építésztől tudja ki, hogy a templom építését elvállalja-e? Ha igen, egy kitűzött napon- összehívatván az egész gyülekezet – szerződéskötésre jelenjen meg Belvárdon. Az általa kitűzött napon, 1865. április 15-én megjelent Belvárdon a kistótfalusi lelkész, Tiszteletes Dömötör Dénes, és az egyházmegye építési felügyelője, így a szerződés megköttetett, s esperesileg is megerősíttetett.

Szerződött, építetett az egyház pénz nélkül. Előkészületekről szó sem volt. Csak legföljebb terveztek. A presbitérium ekkor határozott, látva, hogy mit meg kezdett be is kellene végezni. Lélekpénzt vetett ki, amely habár igen nehezen is, de azért jó része bejött.

Mikor az építés bevégeztetett az építészt kifizetni az egyházközség nem tudta, mert nem volt elég a kivetett összeg.

1870. január 16.-án a presbitérium úgy határozza, hogy az adósoktól (tükés gazda 2 forint, kis házas 1 forint, zsellér 50 krajcárt fizet) tartozásaik beszedetnek, a pécsi takarékpénztártól 2.100 forint kölcsön felvétetik, a templom építéséből származott adóság kifizetésére. Ezenkívül- míg elkészül az iskola, erre a célra minden lélektől 1 Forintot kell fizetni, mert a 2.100 Forint csupán a templomépítésből származott adósság kifizetésére lesz fordítva.

Ennek letörlesztése pedig úgy történik, hogy minden lélek után, ki a pénz felvétele előtt született 7 Forint vettetik ki. Az 5 évig újonnan beköltözöttek szinte erre köteleztetnek. Legyen valaki katona, lakjon bár a pusztán, mint cseléd, avagy ha elköltözött is, de a templomépítés ideje alatt Belvárdon háza volt- köteleztetik minden családtag után meg fizetni a 7 forintot. (Szegény cseléd, ha egy kis háza volt, és 6-od magával levén ugyanannyira volt kötelezve, mint a 6 fertályos 6-od magával. Ha pedig valaki meghal, azok közül, kik a pénz felvételekor éltek, a család, a rokonság tartozik megfizetni az utána eső részt. Vagy vagyonából kiforgattatik. A kik a reájuk eső részt a pénzkihozataláig lefizetik az egyháznál, azok kamatot nem fizetnek, de a nem fizetőktől a kamat megvétetik. 5 év alatt mindenki tartozik tőkéjét letörleszteni.)

A felépült templomba még Margit József által készített korhadt padok hozattak be, úgy szinte a régi szószék. De csak egymás után szétdüledezvén az iskola építésére kihozott (1871. április 13.) tartozás (új) 500 forintból új padokat csináltattak a szószék elkészítése ekkor is elmaradt boldogabb időre. 1872-ben az is elkészült. Azonban a festés nem volt kialkudva, festetlen maradt. Hihető- valaki által utasítva- megjelent egy festő és az befestette. (Templomi berendezésből kimaradni a szószéknek! Megalkudván a szószék készítőjével, kifelejteni a festést!) A milyen volt az építés kezdete, olyan volt a vége.

25.000 kézi munkával keresett téglán, minden kocsi, gyalog szolgálaton s homokon kívül 11.500 Forintba került a templom. S 9.000 forintot az alig 360 lélekből álló gyülekezet az erejéből állított ki. Végre fél századig tartó tervezgetés, 15 évi építés után valahára 1872-ben felszenteltetett a Belvárdi Református Eklézsia temploma Urunk dicsőségére.

A gyülekezet meghozta - ha bár nehezen is- az áldozatot. Sokat zaklattatott a szegény egyházi iskola építésére. 1862 canonica vizitáció sürgetése, meghagyása, minden évben megújítatott 1874-ig. Jöttek az utasítások. S az elkeseredett nép fájó kebellel tűrt, hallgatott. Mert a rendeletek oly formán szólottak „ha nincs is, a semmiből teremts.” A nép, hogy évente mily áldozatott tett, nyögve a sok himpellér által okozott csapást, legjobb igyekezete mellett sem tehetett többet. A templomépítés költségeit, a közös legelőből kihasított 6 hold, ezen kívül az egyháznak régi tulajdon 6 hold föld jövedelme, közmunkából szerzett jövedelem. De a legnagyobb rész saját zsebükből került ki. Valóságos csudával határos, hogy ily kis egyház mit tett templomáért. Nem lehet tagadni, hogy a legtöbb rész nem is szívesen, hanem erőszakkal jött össze. Vannak, kik így szóltak: „segítettem építeni Istennek házat, és a magaméból ki kellett mennem.” És kevésnek (tán egynek sem) jut eszébe, „az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úrnak neve.”

Hát a még fenn lévő 2.000 Forintot adósságból mi lesz? 1000 Forint van az egyházon, 1000 Forint 44 kötvényen, ezek közt vannak, melyeknek tulajdonosai saját házukból fognak kimenni, és elmenni, hogy Belvárdot soha ne lássák. De van ezen kívül még 6-700 forint tartozás, amely az iskolavételből származott. De eltekintve a sok csalást, mely az építés ideje alatt elkövettetett. Nem tekintve a folyton járó deputációknak költségeit, nagy hiba volt az, mikor az egyház templom fundusáért oly káros cserét csinált. Építhette volna templomát a régi helyére, nem sokkal lett volna a mostani templomnak- kilátást és célszerűséget véve- rosszabb helyen lenni. Habár szép helyen van most a templom, de a régi helyén is szép lett volna. És az egyháznak régi iskolája meg volna, nem kellett volna a tanítónak tanítványaival 24 évig vándorolni!  Ha az a sok deputáció igazán egy egyház jövőjét-boldogságát munkálta volna, felépült volna Belvárdhoz, vagyis ennek igényeihez illő templom. Egyszerűbb, azért mégis célszerű, a réginek a helyén. Nem kellett volna megengedni a cserét. Hanem a nép ellenére, talán a deputációk akarata volt épen? (Pedig azért nem nőtt a parókiális porta, mert a régi templom helyén a falu szemétdombja áll.) Ha két annyi kövezés kellett volna is a régi templom helyén az új fundamentumnak, mint a mennyi kellett az új temploménak, ha haszontalan emberekkel nem szerződnek, ha- ismétlem- helyesen jártak volna el, megmaradt volna a régi iskolaépület, mely a régi templomhoz és oly alkalmas volt a feljárásra - mint a mostani iskolától a templomig épült volna. 8-10 ezer forintért templom is és papi lakot is újat, egészen újat lehetett volna építeni. (hát, ha azt elgondoljuk, hogy 7-8.000 forintért is lehetett volna templomot építeni, mint építettek sok helyen) Nem a sok deputáció költsége-, hanem más tette tönkre az eklézsiát. Szegény Belvárd! Annyit te megtettél, hogy most boldog lehetnél! De mit kapsz a régi templom fundusért? 80-100 forintot. Mit adtál az új templom fundusáért? Legalább 1.200 forintot!

Megemlítésre méltó a bukások között az is, hogy 1876-ban a takarékpénztárban a törlesztéssel megbízott egyén pár száz forintot elsikkasztott. Egy része visszajött. Az illető fél évig Pécsett volt börtönben.

Szegény Belvárd! Egy szép épületet emeltél, a többit, melynek nagyobb észe a múlt század elején épült 100 év óta foltozod. A 2.000 forint kivetett összegből a jó módúak 1000 forint körül betörlesztettek pár év alatt. Mi lett belőle? 1000 forint közel – be van, szedve- le van törlesztve, de nincs bevéve a takarékpénztárba. A presbitérium látva azt, hogy a népre újabb terhet vetni nem lehet, a betörlesztett összeget a régi parókia s melléképületek valamint egyéb költségekre elfoltozta (úgy tett, mint az az egyszeri ember ki 50 krajcárt érő rongyos nadrágjára 6 forint ára foltot vesz. De közben jöttek a parancsolatok, hogy iskola helyiségről is kell gondoskodni. Nagy bajai közt az egyháznak, a deputációk ismét nem az egyházközség érdekét tekintették. Nem hiteti el azt okos emberrel száz deputáció sem, még a legjobb építő mester sem, hogy a régi templom helyén ne lehetett volna új iskolát emelni. A talaj éppen úgy áll, mint 200 évvel előbb. A terület elég lett volna iskolának, tanító laknak s melléképületeknek. Még egyszer annyi kövezés, mint az új templom alapjának. Azért lett volna megfelelő a parókia udvarba is, melyből egy talpalatnyi el nem vétetett volna.

1874-ben vett az egyházközség egy rozzant épületet iskolahelyiségül, melyen mindent újból kellett volna építeni. Sokesztendei vándorlása között itt is nyomorgott az iskola a tanítójával együtt. Míg végre a mai iskola helyiség megvétetett. 800 forintért. Az új iskola csak egy tanterem, ajtajával s két nagy ablakával északra-s egy kis konyha. S mibe került? Közel 1.200 forintba! Nem lévén költség, az egyházmegye gyámpénztárából kölcsönöztetett 320 Forint az iskolaépület régi tulajdonosa egyszerre felét megkapta háza árának, a többit évi 100 forint törlesztés mellett kapja meg. Kapott ugyan az egyház 20 év óta 520 forint segélyt. De mi az Belvárd bajához képest? És ha egyszerre kapta volna, de 3 ízben.

Ma rosszabbul áll a dolog, mint mikor a templomot kezdték építeni. Akkor alig volt kis házas. ( Sőt 30 évvel előbb nem is volt.) Ma fele a lakosoknak az.

A parókia melléképületeivel rongyban hever. Az iskolaépület 3 év óta fenn áll, de kívül vakolatlan, a templomtető gyakran javítást igényel (minden 3-4 évben) Rendkívül ki van téve minden zivatarnak. A takarékpénztárnál, gyámpénztárnál az iskolaépület volt tulajdonosánál a kamatokat, tőkét törleszteni kellene, de nincs miből. Az egy-két jobb mind az egész terhet nem viheti, ha vihetné, se vinné, mert azt várja, hogy a részes arató úgy járuljon a költségekhez, mint ő. Mert ő neki is úgy harangoznak, mint a vagyonosabbnak. Hiába az ilyeneknek a beszéd, azt felelik „az ő fertályok nem jár templomba.” Ha nem jó kedvvel is, sőt igen kedvetlenül- sokszor brachiummal szedett lélekpénz behajtása által-, de ez, nép mégis áldozott. 1817-től kiterjeszté gondját az egyházra. Templomot, iskolát már 1817-ben tervezte. Csak az volt a baj, hogy a presbitérium soha nem volt összetartó. Egyik indítványozott, másik ellene tört. A nép a presbitériumot, mint ma is- mindig úgy nézte, mint ellenségét.

Hogy mikor volt ennek az egyháznak valamicske tőkéje, azt nehéz kisütni. A jövedelem az adakozás felment az évi költségekre. Narancsik András lelkipásztor idejében már lehetett egy pár száz forintja az egyházközségnek. A Belvárdi református gyülekezetnek már Hagymási Péter idejében volt 620 forint és 26 krajcár egyeseknél contractuson. Ez képezhette legelső alapját annak, miből 1859-ben templomot kezdtek építeni.

Minden épület rossz állapotban volt, ezen kívül a házon levő teher miatt az egyház még 1881-re sem írattatott át. Ha szükség volt is az építés, e miatt semmi nem lehetett.

1882. A gyülekezet eladta iskola épületét a községnek a felsőbbség helybenhagyásával. (s lett belőle korcsma. A gyülekezet a teher alatt nyögvén, az iskola ház árából régi templom helyén akart új iskolát építeni. Kijött a deputáció, de ott alkalmatlannak találta a helyet. (pedig amint fentebb említém) a terime úgy áll, mint az előtt 200 évvel. Nem szakadozott az óta semmit. Ha csak valami katasztrófa nem éri, még tudja ki, meddig áll úgy a telek, amint van. A deputáció beterjesztésére Nagytiszteletű Esperes úr maga kívánván megnézni a kijelölt helyet, jónak találta azt, egyet kötvén ki, hogy a keleti oldalán levő kocsi út elzárassék, mit tekintetes szolgabíró úr által akart a megyén eszközöltetni. Minden deputáció között szerencse- éppen a traktusnak esperese látott át helyesen a dolgon. Azonban a dolognak vége szakadt, mert éppen a parókia tő szomszédságában levő ház eladó lett, s az lett az egyház iskola helyisége.

1883-ban új iskolát épített az egyház. Tanítói laknak megmaradt a régi lakház. A tanító sok hányattatásai után, a mai igényeknek csak alig megfelelő lakásban, visszagondolva, neki sok kárral járó hurcolkodásaira- megnyugodott.

Hanem az iskola építése, hogy a miniszteri rendelet értelmében történt volna, az már megint más kérdés!

A templom 360 (ma 340) lélek számára építetett, s tágan elférne benne 7-800 lélek.

Van 23 iskolás gyermek, hanem az iskola 60-70 gyermekre van szánva. Magas ajtajával, s két ablakával északra két ablakával nyugatra. A nap mikor süt belé? Éppen a nyári 2 hónapi vakációban, a délutáni órákban! Délelőtt soha! Hogy az épület külsőleg hogy áll, azt a ki megnézi, nem hiszem, hogy tervezőjét el ne ítélje. Mikor felépült a négy fal, rájött a tető, akkor vették észre, hogy előcsarnoka semmi nincs. Úgy raktak azután hozzá egy keskeny- nevezzük- gangot, melyből az iskolás gyermekek- keskeny lévén lepotyognak a mélységbe. És kijőve az iskolából csak egymás után mehetnek végig, mert kettő egymás mellett el nem fér. És ha esik az eső, ugyan hiába áll be az ember az eresz alá. Ez az elhibázott épület, hogy sokáig bírhatja, kételkedik a szemlélő. Mikor az asztalossal kialkudták a bele készítendő padokat, kifelejtették a tanító számára szükséges asztalt székkel együtt. Ez azután állíttatott be.

Tapasztaltatott már a 60-as években, hogy Belvárd református lakosai az alább érintett körülmények beálltával soha, de soha szaporodni nem fognak, eltévesztették hivatásukat a templom és iskola épületének intézői. De hát figyelmeztethették volna az illetőket azon- különösen már 70-es évek elején mutatkozó pusztulások, melyek a legjobb módúakat tették tönkre. Alig maradt több kettőnél, háromnál, a jobb módúak közül. Az anyagi tönkre jutást mik okozták? Felelet: Minden a mi pusztulást okozhat! Már a század elején kifakadt, az 5-6 évtized alatt megért a rossz gyümölcs.  

Voltak jobb módúak- kiknek utódai megosztozván a szép atyai örökségen- ezek közül csak néhányan állanak ma. De bizony többen nincsenek. 1859-ben 360 lélek volt, azóta bejött 5-6 család (a Magyarhidasi egyház rontására) 30-40 lélekkel. S ma mennyi a lakosság? 330-340 között vacillál. Ezek a beköltözöttek- dicséretükre - mind egészségek elemek, az egyházközségnek jó részint jövendő reményei. Kell vennünk az egész községet, hogy a pusztulást megláthassuk. 53 egész sessio volt 360 református lélek, s 3-400 katolikus horvát kezén. A reformátusok bírtak többel. 850-60 között kis házasra nem emlékszik a presbitérium. S ma? Fele az! Van még 92 fertály 23 sessio 55 reformátusok kezén, csak, hogy 5-6 sessio áll tisztán. 8-10 könnyen tisztázható. De a többi nem sokára elmegy az előtte elmentek után. S hova lettek? Belvárd református és katolikus lakosai a jómódú ősöktől származott unokák, hogy télen fa osztásnál a rész harmadát, kaszáláskor szederkényi, gyulai, olaszi, kassai sőt rácpetrei, mind-mind szorgalmas becsületes németek takarodnak 15-16 sessioról Még ennyi hanyatlás 2 évtized alatt, s elenyészett a Belvárdi református egyház! Mi lesz a drága templommal?

A tapasztalatok a jól ismert körülmények azt merik következtetni, hogy 20 év múlva Belvárd református lakosainak felét a szegénység, a nyomorúság elhajtja a szolgálatnak házába. A terhet alig- alig bírja, nem sokára alatt lerogy. Ha csak valami véletlen, váratlan eset, szerencse ki nem segíti. Az egyház, hogy új parókiát építsen, arról ugyan ma álmodozni balgatagság.

Eddig tudta az egyház az adósság kamatait fizetni. Jövő évre nem tudja. A gyámpénztári kamatot már a múlt évre lélek, számra kell kivetni. Eddig volt annyi jövedelem, hogy a kamat kikerült, most már nem lesz, mert Urát nem szerető, Isten házát megvetők bujtogatására, az értetlenek többsége, az egyház javát munkálni akarók kisebbsége ellenére beolvasztotta az egyház részére 1859-től 10 hold földet. A már múlt évben felosztott közös legelő elvétetvén, kiosztatott. Van az egyháznak 1 db 6 holdas és egy 3 holdas tulajdon földje. Majd ha valami kegyelem kirántaná a bajból ezek a földek talán jövedelmeznének annyit, mennyi az épületek foltozására, renoválására évenként elég volna.[1]



[1]A Baranyai Református Egyházmegye Levéltára gyűjteményének (BREL I/4.2. D.) adataiból szerkesztette Andrási Marton Zsuzsanna levéltári munkatárs, Baranyai Református Egyházmegye Levéltára 2013.

 

Ügyfélszolgálat

H-Sz:  08:00-12:00
K-Cs:  08:00-14:00

Időpont egyeztetés elektronikus úton:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.