RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ

Bogádmindszent anyakönyv 1775-1869.

Restaurálás előtti állapot leírása:

Az anyakönyv négy valódi bordára fűzött, feszthátas félbőr kötés. A világos borjúbőr gerinc sérült, összezsugorodott. A sarok borítás, illetve a könyv papírborítása megsemmisült, illetve a kötők is elvesztek. Az előzékek leváltak csak részben maradtak meg, ceruzás bejegyzések kerültek az első tükör visszájára. A könyvtest lapjain ismeretlen eredetű sötét, egyre nagyobbodó kiterjedésű foltosodás mutatkozott. A foltok a papírban erős savas kémhatást eredményeztek, a papír törékennyé vált a foltokban. Ezen helyeken szöveg olvashatósága is erősen csökkent. Az első- utolsó ívek erősen sérültek és hiányosak voltak. Könyv első táblája töredékesen megmaradt. A sokféle tintával írott merítettlapok ezzel együtt jó állapotban voltak, nedves kezelésük, a megfelelő eljárással elvégezhetőnek bizonyultak.

Restaurálás célja:

A restaurálásnak kettős célja volt. Elsősorban a kötet fizikai paramétereinek javítását célozta meg, a hiányok pótlásával, a lapok és a kötés restaurálási folyamataiban az eredeti készítéstechnikának megfelelő módon elvégezve. Másodsorban cél volt minden fellelhető információ feltárása, beleértve az írás olvashatóbbá tételét az erősen elszíneződött területekről. Előkerült két írott lap a kötésből. A könyvhöz tartozó, de vissza nem kerülő részek: az első fatábla töredéke, a sérült gerincbőr, írott kasírozó lapnak használt fragmentumok kutathatóvá váltak. Melinex fólia tasakba és savmentes palliumba helyezve a kiemelt töredékek közös védőtokba kerültek a könyvvel.

A restaurálás menete:

A restaurálásról teljes fotó dokumentáció, illetve a lapok javítását követően az anyakönyvről digitális másolat készült, azzal a céllal, hogy a könyv digitális tartalma kutatható legyen.

A száraztisztítást, szétszedést óvatosan végeztem.

Az első tábla töredékesen megmaradt, három rétegből állt. A Középen vékony falemez volt, melynek a külső oldalára vastag merítettpapírt ragasztottak, belső oldalon pedig másodlagosan felhasznált írott lap /fragmentum/ volt ellen kasírozás céljából. Az előkerülő lapokat restaurálás után mellékeltem.

Ezt követte a tinták és kezelőszerek vizsgálata a tervezett folttisztítási eljárás kiválasztásához. A levérzési és folttisztítási próbákat elvégeztem, az eredményeket összegeztem. A kiválasztott vizes közegű restaurálási eljárás megfelelő eredményt hozta: a foltok halványodtak, a szöveg jól olvasható lett, illetve a lapok oxidációs lebomlását lassította puffer anyag képzésével a papírban.

A lapokat vizes fürdőben savtalanítottam majd pufferoltam /Ca (OH)2/ oldatban, ez után a lapokat Borax / Natrium-tetraborát / 5 %-os vizes fürdőjében fehérítettem. A vegyszer maradványok eltávolítsa érdekében az első vizes kezelési sort megismételtem a fehérítést követően.

Az első és utolsó íveket gépi papír öntéssel egészítettem ki, a többi lapon kézi javítást végeztem CMC és különböző fátyol és japánpapír felhasználásával.

Gépi papíröntéssel kiegészített lap részlete:

A könyvet felfűztem. Új táblákat készítettem, melyre felkerült az új félbőr és papír borítás

A kötők behelyezése után a tábla belső oldalait kasíroztam, ezt követően az öntött tükör oldalak kiragasztása következett.

A táblát „alkotó" merített papírból ceruzás bejegyzéssel rendelkező lap lett azt követően, hogy a könyvborító elveszett a fedélről. Ez a lap gépi papír öntéssel történő kiegészítés után a restaurált könyv külső borítópapírja lett. Hátsó tábla teljes hiányában a hátsó borító papír öntéssel készült, az első mintájára színben és vastagságban.

Az anyakönyv levált tükör oldalára is bejegyzés került az évek során, ezért ebből röplap készült. Ezen típusú kéziratnak alapvetően nincs röplapja, a tükör oldalt az írott címlap követi. A tükör oldalakat pótoltam.

A régi gerincbőr nem volt visszahelyezhető. Új félbőr borítást készítettem. A nyomok alapján, korábban meglévő két pár kötőt pótoltam.

Budapest, 2020.08.19.

Tóbi Klára Irén

Főrestaurátor

Budapest Főváros Levéltára

 

A restaurálás előtt, közben és után készült felvételek:

kép1kép2kép3kép4kép5kép67891011121314

 

 

Ügyfélszolgálat

H-Sz:  08:00-12:00
K-Cs:  08:00-14:00

Időpont egyeztetés elektronikus úton:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.